2012. október 13., szombat

15.Csalódtam benned..

..aztán mindenki ordibálásra lett figyelmes. Sel kint veszekedett valakivel telefonon, majd Loui kiment hozzá, Niall pedig idegesen berohant, és leült a tv elé, és vadul nyomkodni kezdte a távirányító gombjait. Aztán Sel berontott a házba, megfogtam a kezét és nem engedtem, hogy elmenjen.
-Ennek meg mi a baja?-nézett Niall felé.
-Nem tudjuk.-nézett fel Harry.
-Sel, te sírtál?-nézett Liam Selre, eddig fel sem tűnt, hogy könnyes a szeme.
-Igen, de semmiség.-törölte meg a szemét. Kezdtem megijedni, hisz Selt nem olyannak ismertem aki csak úgy elsírja magát. Nem az ilyen én vagyon.
Sel Louis és Liam bementek Niall után a nappaliba, ahol Niall még mindig idegeskedett. Senki sem tudta mi lett hirtelen a baja.  Harryvel jobbnak láttuk, ha most ebből kimaradunk. Zayn kevert még pár italt, szóval egy idő után már elég jól voltunk. Harryvel táncoltunk, meg röhögtünk, Zayn jó számokat játszott, még karaokéztunk is. Azt hittem, végre lesz egy jó esténk közösen. De rosszul hittem..
Sel és Niall elkezdett ordibálni egymással, amit már teljesen nem értettem. Sel el akart menni, de Niall a csuklójánál fogva kivonszolta az udvarra, ahol tovább folytatta a vitát. Épp csak pár másodpercre nem néztem oda, de Selnek nyoma veszett.
Olyan ideges lettem Niallre, és még az is rátett egy lapáttal, hogy már volt bennem rendesen. Bementem Niall után a szobába és rettentően kiakadtam.
-Mégis mi a francot képzelsz magadról? Nem tudom, hogy mi ütött beléd. Mi rosszat tett neked Sel?-ordítottam az arcába.
-Nyugodj meg Tara!-válaszolta.
-Nekem te csak ne mondd meg, hogy mit csináljak. Nem tudom mi van veled. Csalódtam benned.- kiabáltam bele az arcába, majd megfordultam és becsaptam magam mögött az ajtót.
Eközben Elenor és Danielle is megérkezett. Mivel nem értettek semmit, hogy mi ez a nagy felfordulás, Loui gyorsan elmondott nekik mindent, aztán Liam tanácsára mind kocsiba szálltunk. Én Harryvel és Elenorral mentem, El vezetett mivel Harry már ivott. A többiek mögöttünk jöttek. Egy fél óráig kerestük mindenfelé, hisz nem olyan nehéz észrevenni egy fehér bmw-t, de sehol sem találtuk. Próbáltam többször is hívni, de nem vette fel. Remélem nem csinál semmi hülyeséget.
Nem volt kedvem hazamenni így, meg nem is tudom, hogy hogyan jutottam volna haza, így én is ott aludtam. Harry édesen szuszogott mellettem, én még egy kicsit gondolkodtam ezen a mai napon, hogy mi üthetett Niallbe. Aztán oldalra fordultam és én is elaludtam.
Másnap reggel eléggé fájt a fejem, meg émelyegtem. Kértem Harrytől egy törölközőt, és elmentem letusolni. Miután kicsit sikerült összeszednem magam Harry haza is vitt. Senki sem volt otthon mivel anyáék már elmentek dolgozni, Harry nem jött be mert interjúra kellett mennie egy rádióba. Próbáltam hívni Selt, de még mindig nem vette fel. Kezdtem kicsit aggódni. Egész nap otthon ültem a tévé előtt, és csokit zabáltam. Tudom, hogy nem kellett volna, mert rám férne egy edzés, de most máshoz nem volt kedvem.
Estefelé megcsörrent a telefonom, Sel volt, végre. Nem jó hírt közölve. Előre hozatta a jegyét, ma este elrepül L.A.-be. Csak telefonon tudtunk elköszönni egymástól. Este tíz felé anyáék is hazaértek. Elmeséltem anyának a tegnap esti dolgokat, és ő sem értette miért viselkedik így Niall. Nagyon fáradt voltam még mindig, így hamar fel is mentem a szobámba. Egy forró fürdő után el is aludtam,
Másnap reggel arra keltem, hogy valaki puszilgatja a nyakam. Kinyitottam a szemem és Harry állt az ágyam mellett.
-Szia álomszuszék.-puszilt meg.
-Szia! Hát te mióta vagy itt?-kérdeztem álmosan.
-Már két órája nézem ahogy alszol.-feküdt le mellém.
-Miért hány óra van?-kérdeztem.
-Fél kettő.-mosolyodott el.
-Jézusom, mennyit aludtam. És hogy jöttél be?-kérdeztem.
-Anyukád épp akkor indult dolgozni amikor jöttem, így beengedett.-válaszolta.-Édesen alszol.-erre odabújtam hozzá.
-Mit szólnál a "megreggeliznénk"?-csináltam a kezemmel a macskakörmöt.
-Én mára más programot találtam ki, de megejthetjük a reggelit is útközben.-kacsintott.
-És mit gondoltál ki?-kérdeztem.
-Az titok, na öltözz fel.-mutatott a gardrób felé.
Próbáltam úgy öltözni, hogy ne lásson semmit, hát sikertelenül. Épp a hajamat igazgattam a tükör előtt, amikor láttam, hogy engem bámul.
-Ne nézz!-nevettem el magam.
-Miért, ki tiltja meg, hogy nézzem a barátnőmet?-hangsúlyozta ki a barátnőm szót.
Amikor sikeresen kiválasztottam a ruhámat, meg megcsináltam a hajam a sminkcuccomat akartam kivenni a táskámból, de sehol sem volt. Egy kis kutakodás után gyanús lett Harry amint magában nevetgél.
-Nem láttad a sminktáskámat?-néztem rá.
-De, elraktam. Nincs neked arra szükséged.-mosolygott rám.
-Harry!-szóltam rá.-Létszíves add vissza.-nyújtottam a kezem.
-A-a.-rázta a fejét.
-Naaaa!-néztem boci szemekkel.
Végül beadta a derekát, és sikerült összekészülnöm.
Beszálltunk a kocsiba, fél óra múlva megálltunk egy Starbucksnál. Én egy csokis muffint ettem egy karamelles forrócsokival, Harry pedig egy csokis sütit forrócsokival. Kint kicsit fújt a szél, de a nap szépen sütött. Harry ragaszkodott hozzá, hogy befogjam a szemem, mert meglepetést akar szerezni. Végül 10 percig teljesen sötétben botorkáltam a kezét szorongatva egy zsúfolt utcán. Mikor végre kinyithattam a szemem a London Eye-t pillantottam meg.

-Ugye még nem ültetek fel rá?-kérdezte bizakodva.
-Nem, Selnek tériszonya van.-mosolyogtam.
-Akkor gyere, üljünk fel.-húzott előre.
Negyvenöt percig tartott míg körülértünk, szerencsére csak ketten voltunk a fülkében. Viszont az előttünk és a mögöttünk lévőben is one direction fanok voltak, így végig minket néztek. Csináltam megint egy csomó képet. Meg nevettünk sokat azon amiket a rajongók mutogattak. Miután kiszálltunk, nem maradhatott el a megszokott kép, aláírás osztás.  De miután mindenki megkapta amit szeretett volna, végre beültünk a kocsiba, és elindultunk. Harry egy kicsit elhagyatott dombnál állt meg.
-Még egy meglepetés?-mosolyogtam.
-Mára ez az utolsó.-kacsintott.
Tényleg jó volt végre kettesben, elzárva a világtól csak ketten lenni. A domb tetején egy hatalmas fa állt, amelyen egy hinta lógott. Beleültem Harry pedig meglökött. Közbe volt időnk, így elmesélt minden kis hülyeséget amit a turné alatt csináltak. Annyira jó volt tudni, hogy végre minden rendben van, minden a régi. Este hét felé kezdett kicsit hideg lenni, ezért Harry odaadta  kabátját és még sétáltunk egyet a kivilágított utcán. Nagyon romantikus volt. Végül nyolckor hazaindultunk, kilenckor végül kitett a házunk előtt. Megbeszéltük, hogy a holnapi napot is együtt töltjük majd, vásárolni megyünk, meg együtt ebédelünk. Nyomtam egy hosszú búcsú csókot neki, majd kiszálltam a kocsiból és az ajtó felé indultam. Amikor beléptem az ajtó, apa és anya épp vacsoráztak.
-Szia kicsim! Mikor is mentek Párizsba?-kérdezte anyu.
-Szerdán, miért?-kérdeztem vissza.
-Mert ezt az iskolaválasztási dolgot is el kéne intézni.-válaszolta apu.
-Igazából és már érdeklődtem a dolog után. Sel mesélte, hogy ő hova jár és nagyon megtetszett nekem. Amikor majd ő és én is hazaérünk megígérte, hogy megmutatja nekem a sulit.-mondtam büszkén.
-Hát azt hiszem, a lányunk kezd felnőni.-mondta apa anyának.
-De ha nem haragszotok akkor én el is tenném magam holnapra?!-mondtam fáradtan.
-Dehogyis, menj csak nyugodtan.-mondta anyu.
Felmentem a szobámba, letusoltam, felvettem a pizsamámat és még volt egy kis erőm, így benyomtam a laptopom. Megnéztem kivel mi történt az elmúlt napokban. Semmi érdekeset nem láttam így inkább ki is kapcsoltam. Benyomtam az Ipodom majd betakaróztam, és mikor már majdnem lecsukódott a szemem kivettem a fülhallgatót, majd álomba merültem.
Hétfő reggel tízkor már fent is voltam. Teljesen fitten indultam be a gardróbomba és gyors felöltöztem. Egy fekete leggingset és egy elől rövidebb hátul hosszabb fehér kicsit átlátszó felsőt vettem fel egy bokacsizmával. Egy hatalmas szürke pulcsit és egy sálat is magamra vettem, mert az ablakból nem a legmelegebbnek tűnt az idő. Lementem a konyhába, anyát találtam ott, így megreggeliztünk. Palacsintát csináltunk, ő túrósat, én pedig nutellásat ettem. Miután jól laktunk, felszaladta a táskámért meg a pénztárcámért, mert Harry már kint állt a ház előtt a kocsival. Az ajtó mellett megláttam a szekrény tetején egy újságot aminek a címlapján Loui és Sel állt a reptéren ölelkezve.
Na ebből milyen botrány lesz.-gondoltam magamba.
Felkaptam az újságot és elindultam az autó felé. Hosszan megcsókoltam olyan tegnap óta nem láttalak csókkal majd a kezébe nyomtam az újságot. Amint felfogta, hogy kik is vannak a képen tárcsázta is Louit.
-Szevasz haver! Láttad a mai újszágot? Csak szólok, hogy címlapsztori vagy Selel együtt.-mondta Harry.
A választ nem értettem, de Harry arca újból normálisra váltott, így gondoltam semmi komolyn nincs a dolog mögött. Miután letette a telefont hátradobta az újságot.
-Csak pletyka az egész. Nincs köztük semmi, alaptalan vád, mint ami Niallel és veled volt.-indította be a motort.
-Valahogy gondoltam, de azért majd én is beszélek Selel erről.-tettem hozzá.
Megálltunk a szokásos bevásárlóközpontnál, és miután benéztünk pár boltba, és nem találtunk semmit, úgy döntöttünk inkább megnézünk egy filmet. Az Ideglelés Csernobilban-t néztük meg. Hát én eléggé féltem, így végig Harry kezét szorongattam, aztán egy idő után inkább odabújtam hozzá. Persze ő jót nevetett rajtam, szerinte semmi durva nem volt benne. Hazafelé még megálltunk enni a McDonald's-nál, mivel így az ebéd ugrott. Én egy sajtburger menütől meg is teltem, Harry viszont benyomott három bigmacet. Mivel még csak délután kettő volt, nem akart egyikünk sem hazamenni, így a sétálás mellett döntöttünk. Leparkoltunk egy park mellett, majd kézen fogva elindultunk.  Mint tudjuk London egy elég kiszámíthatatlan város az időjárást tekintve, persze hogy pont most kezdett el esni az eső. Nem is esett, zuhogott. Én természetesen elkezdtem futni az autó felé, nem akartam bőrig ázni. De Harry visszarántott.
-Az egyik álmom mindig is az volt, hogy az esőben megcsókoljak egy lányt akit tiszta szívemből szeretek.-húzott egyre közelebb.
-Akkor most valóra válik-mosolyodtam el.
Csak álltunk ott az esőben, beletúrtam a fürtjeibe ő pedig szorosan húzott magához a derekamnál fogva. Abban  a pillanatban nem érdekelt, hogy bőrig ázok, nem akartam az ég világon sehol máshol lenni, nem akartam soha többé elengedni magam mellől.
Amikor már Harry is belátta, hogy teljesen ránk tapadt a ruha, és csavarni lehetett a hajunkból a vizet, egyszerűen felkapott és a kocsiig vitt. Nem akartam ellenkezni, mivel úgyis mind egy lett volna. Berakott az ülésre, és a csomagtartóból előhalászott egy takarót, hogy meg ne fázzak. Bár ha most nem fázok meg akkor soha se. Az úton hazafelé, kicsit fáztam így még a fűtést is bekapcsoltuk. Hihetetlen, hogy augusztusban milyen idő van itt.
Hatra értünk haza hozzánk. Befutottunk a házba, mert az eső még mindig nem állt el. Anya jót nevetett rajtunk, biztos rémesen néztünk ki. Ledobtuk a vizes cipőnket, és anya utasítására felmentünk megfürödni. Először én mentem be a fürdőbe, ledobáltam magamról minden vizes ruhámat, majd beálltam a meleg víz alá. Jó volt érezni, ahogy a testemet átjárja  a meleg. Miután végeztem megtörölköztem és felvettem egy hatalmas térdig érő pulcsit. A hajamat beleraktam egy törölközőbe, majd átadtam a helyem Harrynek. Míg ő fürdött kerestem neki valami száraz holmit. Szerencsére apának van pár újabb ruhája is. Kihalásztam még magamnak egy vastag térdzoknit, ami kicsit nagy volt, így mindig a térdem alá csúszott. Harrynek beadtam a ruhákat, elég viccesen nézett ki. Miután mind a ketten elkészültünk, és alaposan felmelegedtünk lementünk a nappaliba. Anya ragaszkodott hozzá, hogy igyunk valami meleget, így csinált nekünk kakaót. Időközben meg is éheztünk, rendeltünk kettőnknek egy nagy hawaii pizzát, amit tévénézés közben meg is ettünk.
Mire észbe kaptunk fél tizenkettő volt már. Nem akartam, hogy ilyenkor elinduljon haza. Így odamentem anyához és könyörögni kezdtem.
-Anyu, anyu, anyu, megengeded, hogy Harry itt aludjon? Ígérem semmi hülyeséget nem csinálunk.-néztem rá boci szemekkel.
-Hát...-gondolkodott.
-Esküszöm, naaa anyu..-kérleltem tovább.
-Na jó, legyen. De apádat is meg kell kérdezned!-mondta.
-Okés, köszönöm.-öleltem meg.
Hát apu, már kicsit nehezebb eset volt.
-Apu..-kezdtem kedvesen.
-Na mit szeretnél? Ismerem ezt a nézést.-nevetett.
-Hát arról lenne szó, hogy nem aludhatna itt ma este Harry?-kérdeztem.
Láttam rajta, hogy kicsit meglepődött.
-Egy hónapja vagytok együtt igaz? Nem korai ez egy kicsit?-kérdezte.
-Apa, nem csinálunk semmi hülyeséget, nézz ki még mindig esik. Képes lennél ilyen időben hazaküldeni.?-győzködtem.
-Na jó rendben. De semmi hülyeség.-emelte fel az ujját.
-Ígérem.-fogtuk meg egymás kisujját.
-Tudod kislányom, nekem nagyon nehéz elfogadnom, hogy kezdesz felnőni.-nézett komolyan.
-Tudom apu, de mindig is a kislányod maradok.-öleltem meg.
Ezek után hatalmas mosollyal az arcomon indultam a szobám felé, ahol Harry várt.
-Na  akkor készülődök is.-mondta.
-Nem mész te sehová, megengedték, hogy itt aludj.-ugrottam a nyakába.
Mivel mind a ketten nagyon álmosak voltunk már, be is feküdtünk az ágyba. Harry valami filmet kezdett el nézni, én pedig a mellkasán feküdtem. Jó volt hallgatni ahogy dobog a szíve, olyan közel éreztem magamhoz. Viszont a film közepénél elaludtam.

Másnap reggel arra ébredtem, hogy Harry gyengéden simogat. Jó volt mellette felébredni. A tegnapi szétázott ruhái mára teljesen megszáradt, így fel is tudott öltözni. Én az ágyból néztem ahogy öltözködik, majd tíz óra felé haza is indult, mert holnap indulunk Párizsba és pakolnia kell, ahogy nekem is.Hihetetlen, hogy egy hete még több ezer kilométerre voltunk egymástól, most pedig épp a szobámba pakolok, mert holnap együtt utazunk. Még nem voltunk együtt ennyi ideig, csak ketten, szóval számítottam kisebb összezördűlésekre. Igazából, nem nagyon tudtam, hogy mit kéne vinnem, beraktam öt nadrágot, egy ruhát, egy két pulcsit. A kabátomat úgyis magamon viszem, mert az idő nem a legjobb még mindig. Harry tanácsára eltettem egy magassarkút, meg egy bikinit is.
 Egész nap pakolásztam, meg hatkor átjött egy picit Harry. Igazából nem csináltunk semmit, csak az ágyamban feküdtünk. Nem volt most semmi rossz kedvem, hogy el kell utazni, hisz vele együtt megyek. Izgatottan vártam, hogy mit hoz ez az egy hét. Mindig is el akartam jutni Párizsba, és tessék most egy olyan emberrel utazok akit rettentően szeretek.
Mikor Harry hazament, végre volt időm felhívni Selt és megbeszélni vele ezt a dolgot. Tárcsáztam a számát és eszembe sem jutott, hogy ott most hajnali kettő van.
-Szia Tara! Mi újság otthon?-kérdezte.
-Szia! Már nagyon várom a holnapi utazást, de most azért hívtalak, hogy beszéljünk erről a címlapsztoriról.
-Jaj, gondoltam, hogy ott is megjelenik ez a cikk.-mondta.-Louissal nagyon jóba lettünk, tényleg nagyon jó barát. De nincs köztünk semmi. Csak egyszerűen odajött amikor kiakadt Niall. Szóval akármit olvastál, láttál nem igaz.-mondta.
-Ami Niallt illeti, már két napja egy szót sem beszéltünk. Eléggé kiakadtam arra amit veled csinált.-mondtam kicsit idegesen.
-Nagyon remélem, hogy minden rendben jön veled és Niallel, de most mennem kell már hajnali kettő van.-köszönt el.
-Tényleg, az időeltolódás. De nem ébresztettelek fel, ugye?-kérdeztem.
-Nem dehogy.Jó utazást, még beszélünk , szia.-köszönt el végül.
-Rendben, szia!.-tettük le a telefont.
Miután letettem a telefont még elraktam pár cuccot a bőröndbe, majd becsuktam és levittem a nappaliba. Anyának jó éjt kívántam, apa még nem ért haza. Felmentem a szobámba, letusoltam, majd be is bújtam az ágyba. Zenére aludtam el.
Szerda reggel tízkor keltem fel. Örültem, hogy nem kell most kivételesen hajnalban kelni, mert a gépünk csak délután egykor indul. Lementem a konyhába , mert apa és anya ma itthon volt, így együtt hárman megreggeliztünk. Egy hónapja ez számomra teljesen elképzelhetetlen volt, hogy együtt legyünk. És most tessék, itt ülünk anya apa és én, mint egy rendes család, mert most már azok vagyunk. Tizenegyre összekészültem, Harry pontos volt, mint mindig. Elbúcsúztam anyáéktól, apa váltott pár szót Harryvel, hogy vigyázzon rám stb.. Tipikus apa. Betettük a csomagjainkat a kocsiba, majd beszálltunk. Anyáék a ház előtt integettek nekem, mi pedig a 1D ház felé vettük az irányt.
Megálltunk a kocsifelhajtón, Harry kinyitotta nekem az ajtót, és pedig a bejárat felé indultam. Muitán átléptem a küszöböt ...

15 KOMI KELL!! HAJRÁ! X

17 megjegyzés:

  1. következőőt:D nagyon jó lett:)

    VálaszTörlés
  2. juhj, de jó.*-* kövit de nagyon gyorsan!;)

    VálaszTörlés
  3. Kööövii részt gyorsaan jó volt!! :D

    VálaszTörlés
  4. Naon tetszik Kövit:))!!

    VálaszTörlés
  5. Következőt,naon jó volt:D!

    VálaszTörlés
  6. köviiii:DDDDDDD már csak 3komi*-* :D gyerünk!

    VálaszTörlés
  7. köviit gyorsan!!! *__*

    VálaszTörlés
  8. hű:D nagyon jó lett!:D gyorsan kövit;D

    VálaszTörlés
  9. Kicsit beleolvasgattam, ha már linkelted. :) Nem akartam az egész részt elolvasni, mert az előzőket nem olvastam, de amint lehet nekik kezdek. Tetszik, ahogy írsz. :)

    VálaszTörlés
  10. Köszönöm szépen mindenkinek aki kommentelt! Nagyon örülök, hogy ennyi embernek tetszik amit írok! :)) legyetek renbdszeres olvasók :)!! csak itt oldalt kell rákattintani "rendszeres olvasás" ha nincs bloggered akkor is tudod követni twitterről is :)
    holnap valószínüleg hozom az új részt! :) további szép estét xxx

    VálaszTörlés